Kamerarendszerek segítségével biztonságos munkahelyet és munkakörnyezetet alakíthatunk ki, illetve egyes személy és vagyon elleni bűncselekmények bizonyításában is segítséget nyújtanak, emellett megelőző szerepük is nagyon jelentős.
A szigorodó jogszabályi változásokkal nem a megfigyelésről kell lemondani, hanem tisztában kell lenni a kamerás megfigyelésre vonatkozó szabályokkal. Kiemelten fontos, hogy jogszerű, etikus, azonban hatékony és biztonságos adatkezelést valósítsunk meg.
Az Egységes Európai Adatvédelmi rendelet bevezetésével a 2019. Évi XXXIV. Törvény számos jogszabályt módosított, köztük a 2005. Évi CXXXIII.-as Személy – és Vagyonvédelmi törvényt (Szvmtv.-t) is.
A kamerarendszereknél a felvételek rögzítési időtartamával kapcsolatban korábban a SzvMtv 31. § (2) szerint:
A rögzített kép-, hang-, valamint kép- és hangfelvételt felhasználás hiányában legfeljebb a rögzítéstől számított három munkanap elteltével meg kell semmisíteni, illetve törölni kell.
A 2019. Évi XXXIV.56. § (2) szerint:
Az Szvmtv. 31. és 32. §-a helyébe a következő rendelkezések lépnek:
„31. § Az elektronikus megfigyelőrendszer működése útján rögzített kép-, hang-, valamint kép- és hangfelvétel megismerésének okát és idejét, valamint a megismerő személyét jegyzőkönyvben kell rögzíteni. Az ezen adatokat igazolható módon tartalmazó elektronikus nyilvántartás is jegyzőkönyvnek minősül.
32. § Elektronikus beléptető rendszer az erre vonatkozó megbízási szerződés alapján és akkor alkalmazható, ha jogszabály vagy a terület használatára jogosult rendelkezése szerint a védett területre csak az arra jogosultak léphetnek be.”
A változás alapján a rögzítési időt egyedileg kell meghatározni. Ennek megfelelő dokumentáció az érdekmérlegelési teszt és esetlegesen hatástanulmány.
A kamerarendszer használatát piktogramokkal kell jelölni, már azelőtt, hogy az érintett kamerával megfigyelt területre lépne. Célszerű a piktogramon az adatkezelőt is feltűntetni.
A felvételek zárolásával / megtekintésével / mentésével / törlésével kapcsolatban jegyzőkönyvet kell készíteni.
A kameraszabályzatnak a helyszínen rendelkezésre kell állni, és ha kérik, akkor szükséges bemutatni.
A kameraszabályzatnak tartalmaznia kell:
– A kamerarendszer üzemeltetőjét
– A kezelt adatok körét
– A felvétel kezelés célját
– A felvétel kezelés jogalapját
– A felvételek tárolásának időtartamát és körét
– Célszerű egy táblázat készítése a kamerákról (megfigyelt terület, látószög, stb.)
– Vázlatrajz a kamerák elhelyezéséről
– Ki férhet hozzá a felvételekhez
– Az érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogait (Tájékoztatás / hozzáférés / helyesbítés / törlés / korlátozás / tiltakozás)
– Jogérvényesítés lehetőségei
Rejtett kamerák használata TILOS!
Rejtett kamerák elhelyezése nemcsak etikai kérdéseket vet fel, hanem továbbra is tilos és jogellenes illetve magas bírságkockázattal, illetve reputációs veszteségekkel járhat.
NAIH/2018/5559/H
Érintetti joggyakorlás kamerafelvételek vonatkozásában Kötelezett nem tett eleget a Kérelmező érintetti jogai – hozzáférési joga, ideértve a másolat kiadásához való jogát, illetve az adatkezelés korlátozásához való joga – gyakorlására irányuló kérelmeinek. Az érintett jogos érdekét nem lehet vizsgálni, azaz felvétel zárolási igény esetén a felvételeket mérlegelés nélkül zárolni és jegyzőkönyvezni kell.
NAIH/2018/3295/H – NAIH/2017/666/H –
Gyógyszergyári munkafolyamatok kamerás megfigyelése megfelelő jogalap hiányában kezelt személyes adatokat a kamerás megfigyeléssel összefüggésben; nem nyújtott megfelelő előzetes tájékoztatást a kamerás megfigyeléssel összefüggő adatkezelésről és annak körülményeiről az általa foglalkoztatott munkavállalók részére.
NAIH/2018/412/2/H – NAIH/2017/984/H –
Áruházlánc kamerás megfigyelőrendszere megfelelő jogalap hiányában kezelt személyes adatokat a kamerás megfigyeléssel összefüggésben; nem nyújtott megfelelő előzetes tájékoztatást az adatkezelésről és annak körülményeiről sem az általa foglalkoztatott munkavállalók, sem az áruházakban megforduló harmadik személyek részére; a célhoz kötött adatkezelés elvének megsértésével üzemeltetett kamerákat áruházában; nem tett eleget megfelelően a panaszos felé tájékoztatásadási kötelezettségének.
NAIH/2017/439/H NAIH/2016/5159/H
nem megfelelő jogalap alapján végezte adatkezelését, és nem nyújtott arról megfelelő tájékoztatást. Csomagátvizsgálást véletlenkiválasztó segítségével nem lehet végezni, csomagátvizsgálásra a Szvmtv. Csak alapos gyanú esetén ad lehetőséget.
NAIH/2017/280/H – NAIH/2016/5980/H –
Közterület és munkavállalók egész napos munkavégzésének megfigyelése a Kötelezett olyan kamerákat üzemeltetett, amelyekkel a munkavállalók egész napos tevékenységét megfigyelte és rögzítette; Kötelezett olyan kamerákat is üzemeltetett, amelyekkel közterületet figyelt meg.
A kíbervédelem jelenleg az egyik legfontosabb feladat vállalkozásunk biztonságának védelmében.
A legelső a megfelelő jelszó, amely tartalmazzon kis és nagybetűket, speciális karaktereket. A jelszavunkat tartsuk biztonságos helyen, ne adjuk ki és időnként változtassuk meg.
A rögzítők lehetővé teszik a jelszóvisszaállítást akár előre megadott kérdésekre válaszolással, vagy egy speciális fájl visszatöltésével. Ezeket az információkat is tartsuk biztos helyen.
A rögzítők eléréséhez szükséges portokat lehetőleg ne hagyjuk alapbeállításon, ezeket megváltoztathatjuk.
A különféle nem használt beállításokat (pl.: UPNP) kapcsoljuk ki.
Használjuk ki, hogy a felhasználói szinteknél különféle lehetőségeink vannak, például a rendszert kezelők csak az élőképet láthatják, visszanézni, felvételt menteni nem tudnak. Állítsunk be különböző felhasználói szinteket.
Ha a kamerákat eltérő jogalappal vagy rögzítési idővel szeretnénk beállítani, akkor ezekre hozzunk létre csoportokat és a felvételeket eltérő merevlemezen tároljuk. A rögzítőkön ez egyszerűen beállítható.
Csak olyan merevlemezeket használjunk, amelyeket videórögzítő rendszerekhez fejlesztettek ki, ilyen például a WD Purple vagy Gold sorozata. Ezek a lemezek állandóan működnek, és folyamatosan írnak / törölnek / felülírnak, így hatalmas az igénybevételük.
Használjunk e-mail értesítést, a rögzítők képesek különféle rendellenességek esetén, például kamerakép vesztés, rögzítési rendellenesség, merevlemez-hiba, vagy rossz jelszóval belépés során email értesítést küldeni.
Ha gyakori a rossz jelszóval történő belépési kísérlet, akkor változtassunk jelszót, frissítsük a firmware-t, vagy a próbálkozót tiltsuk ki a tűzfallal, amennyiben tűzfalat használunk.
Figyeljünk arra, hogy a rögzítők és a kamerák alapprogramja, a firmware lehetőség szerint a legfrisebb legyen. A gyártók a felfedezett hibák javítása után frisebb firmware-eket adnak ki, amellyel a rendszereink mindig a legvédettebbek lehetnek.
Távelérés során használhatunk SSL titkosítást, így a belépéskor a kliens és a rendszer közötti kapcsolat titkosított csatornán történik.
A rendszerek beépített memóriával is rendelkeznek, így eseménynaplót is tartalmaznak. Célszerű ezt az eseménynaplót időnként áttekinteni, ellenőrizni és tartalmától függően a szükséges intézkedéseket megtenni.
A kamerarendszereknél már a tervezési fázisban gondolni kell arra, hogy egyes kamerák milyen célból, milyen területre kerülnek elhelyezésre. A modern kamerarendszerek nem egyszerűen kiváló, nagyfelbontású képet adnak, hanem képesek eseményeket észlelni és adott esetben reagálni is. A kamerarendszerek ezekkel a képességekkel alkalmasak arra, hogy a helyi fizikális őrszemélyzet létszáma csökkenjen, ezzel együtt a költségek is csökkenjenek, mégis nagyobb biztonság legyen elérhető.
Célszerű a tervezési fázisban figyelmet fordítani arra:
– Milyen típusú kamerák
– Milyen területre kerüljenek
– Milyen legyen a tápellátás, fontos-e egy szünetmentesítés
DERIK Hungária Kft.
2890 Tata, Almási út 32.
Adószám: 12873528211
Cégjegyzékszám: 11 09 008822
Bank: 12028209-01661184-00100002
Központi telefonszám: 06 34 586 273
Központi email: info@derik.hu
Nyitvatartás: Hétfőtől péntekig 08.00 – 16.30
© Copyright 2024 DERIK
Minden jog fenntarva!